2010. március 7., vasárnap

Farsangi edzőtábor

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra a pénteki edzésnek még a gondolata is elborzasztó. Végre túl vagyok egy fárasztó héten, előttem a hétvége, ami már-már el is kezdődött, de még van egy program, ami nem a hétvégéhez tartozik! Nem szívesen hagyok ki edzést, de a péntekiek sokszor kerülnek feláldozásra. Hol az alvás, hol az utazás oltárán – kifogást könnyű találni.

Persze, mindjárt jobban hangzik, ha az adott pénteki edzés a hétvégi edzőtábor nyitóestje! Máris úgy lehet rá tekinteni, hogy ezzel kezdődik a hétvége. Tehát a pénteki átlaghoz képest jóval nagyobb lelkesedéssel mentem a Kinizsi utcai dojo-ba.

Az öltözőben kellemes meglepetésként fogadott a hakamát húzó lányok látványa – bizony, nem én voltam az egyedüli a haladó edzésen, aki a gyengébbik nemet képviselte. Ez úton is üdvözölném a friss hakamásokat: Hello Kitty!

Rövid bemelegítés után az alapokkal indult az edzés: hatodik és ötödik kyu-s technikákon keresztül „teszteltük” önmagunkat: megvan-e a helyes tartás? Vagy lóg a fej? Emelkedik a váll? Tegatana-e a tegatana? Jó helyre lépek? Jól áll a csípőm? Megannyi kérdés… És akkor még nem beszéltünk a légzés fontosságáról! Az idő pedig rohant, háromszögről négyre váltunk, tegatana helyett hiriki, majd meguri. Hihetetlen sebességgel száguldunk végig a fokozatokon. Bár a valóságban lenne ilyen gyors a fejlődés. :)

Összességében nagyon pozitív élmény volt számomra a péntek esti szeánsz: jó hangulat, sok mosoly, némi sikerélmény (arra mindig szükség van). Persze jó párszor vakartam a fejem elgondolkozva azon, hogy vajon a János által bemutatott jedi-technikát mégis hogy kellene egyszerű halandóként kivitelezni (leginkább a megurinál).

Még egy őszinte vallomás: nem lehet elég későn elkezdeni a hétvégi edzéseket, mert az elkésés veszélye állandóan fenyeget. Pedig én igyekszem korán kelni és időben elindulni, de valahogy ez sosem jön össze. Most is megvolt a bemelegítés a metrótól a dojo-ig tartó futás során, a hakama kötésekor pedig egyéni csúcsot döntöttem. Az nem is kérdés, hogy megérte-e sietni. Ismét az alapokkal kezdtük: tegatana, és az irányok, majd ahogy belejöttünk, át is tértünk a hiriki-re és a (számomra már-már misztikus) meguri-ra. Hatalmas „aha”-élményekben volt részem jó párszor, amikoris megértettem egy-egy mozdulatot, vagy lépést; és milyen öröm volt, amikor a kivitelezésük is sikerült!

Ám még mielőtt a siker a fejembe szállt volna, elővettük a bokkeneket. Előbb a négy-, majd a nyolclépéses vágást tanulmányoztuk, méghozzá két különböző változatban. Amikor már a lépések és az irányok megvoltak, akkor jött a lényeg: megérezni, hogy a szándék egy. Azaz hiába négy darab vágás négy különböző irányba, az akkor is egy szándék. És lehetőleg egy levegővétel. Vagy hiába nyolc darab (vágás, irány), az akkor is egy (szándék, levegő). Milyen egyszerűen is hangzik, ugye?! Esetemben néha megfigyelhető volt a „liluló-fej kata” a happogiri egy levegővel való vágásakor.

Az hiszem, hogy az időszűke volt a legnagyobb gond. A vágásokat (kiriotoshi, kiriorosu, kiritsukeru) már alig tudtuk gyakorolni, de hát majd legközelebb…

Kis ebédszünet következett, nagy pizzákkal. Nagy és finom pizzákkal. Levezetésképpen pedig a Misogi csapata (amiben néhány vendégjátékos is feltűnt) mindenkit legyőzött kosárlabdában és fociban (vagy rosszul emlékszem?). Persze, az én intenzív közreműködésemmel: kosárban nagyon jó passzokat adtam - néha a saját csapattagoknak is; a foci során pedig egyszer az ellenfél kapuja felé rúgtam a labdát!

A délutáni edzés szinte ott folytatódott, ahol a délelőtti befejeződött: meguri és misztikum. Volt azért sikerélmény, nem mondom, hogy nem… de az ember (lánya) néha szembesülni kénytelen a ténnyel, hogy hakama ide, hakama oda, még mindig van hova fejlődni. Megjegyzem: még szerencse!

Részletezhetném, hogy melyik technika ment, melyik volt nyögvenyelős; kivel működött jól és kivel nem; áradozhatnék a jiu waza-ról és a hanmi handachi waza-ról... de nehéz szavakba foglalni azt, ahogyan feloldódtam a mozgásban. Egyszerűen csak élveztem a gyakorlást.

A délutáni edzés rövidségét némiképp ellensúlyozta az éjszakába nyúló karaoke party. Eleinte nagyon furcsa volt a leginkább edzőtáborokból ismert embereket hétköznapi ruhában látni gi helyett. A hely hangulatos volt, a zene és az ének fantasztikus. A társaságról nem is beszélve… :) Ja, és mindenkinek gratulálok, akinek volt mersze Réka és Bori után kézbe venni a mikrofont. :)

Papp Rege Sugárka